2012. július 18.

Befolyásolhatjuk-e a rákbetegség kialakulását?

A világ eddigi legkiterjedtebb egészségügyi kutatásának tanulságai

Az 1970-es években Kína miniszterelnöke, Csou En Laj rákos lett. A halálos kór szorításában országos felmérést kezdeményezett a rákos megbetegedések elterjedéséről és területi előfordulásáról.

2012. július 15.

A nyers növényi koszton élők egészségesek - ismeri el a tudomány kénytelen-kelletlen

A Washington Egyetem Orvostudományi Intézetének (St. Louis) kutatóit érdekelte a téma, hogy a kizárólag nyers növényi táplálékon élők - akik egyáltalán nem fogyasztanak még tejet, tejterméket sem, csak zöldségfélét, gyümölcsöt, dióféléket és csíráztatott magvakat nyersen, eredeti állapotuk megváltoztatása nélkül -, mennyire hajlamosak a csontritkulásra.

2012. július 8.

Jézus vegetáriánus volt! Itt a történelmi bizonyíték


Valóban képes lett volna húst enni és ezzel állatot ölni a könyörületet és szeretetet hirdető, még ellenségeinek is megbocsátó Megvilágosodott Mester? Vagy az évszázadok óta vegetáriánus esszénus közösséghez tartozott? Nézd meg a videót, hogy kiderítsd az igazságot!

2012. július 5.

Anyák, nem gépek - a gyötrelem a tej mögött


Valóban nem jár szenvedéssel az állatok számára a tejtermékek fogyasztása? Ne higgy senki másnak, tájékozódj te magad! Nézd meg ezt a videót!

2012. július 3.

Making the connection - Összefüggések #8: Néhány gondolat



Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Ebben a részben a film szereplői azokról a pozitívumokról beszélnek, amelyeket a vegán életmódnak köszönhetnek.

A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette: http://boldogvegan.blogspot.com/

A teljes félórás dokumentumfilmet, és a magyar szöveget egyben itt találhatod.

Making the connection - Összefüggések #7: Etika



Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Ebben a részben Beenal Shingadia egyetemista és Benjamin Zephaniah író és költő beszélnek a vegán életmód morális alapjairól.

A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette: http://boldogvegan.blogspot.com/

A teljes félórás dokumentumfilmet, és a magyar szöveget egyben itt találhatod.

2012. július 1.

Making the connection - Összefüggések #6: Környezet



Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Ebben a részben Trewin Restorick és Cameron Green, a Global Action Plan környezetvédő szervezet főigazgatója és szakértője a vegán életmód, környezetvédelem és klímaváltozás összefüggéseit tárják fel.

A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette: http://boldogvegan.blogspot.com/

A teljes félórás dokumentumfilmet, és a magyar szöveget egyben itt találhatod.

Making the connection - Összefüggések #5 Mezőgazdaság



Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Ebben a részben Graham Cole biotermesztési tanácsadó és Iain Tolhurst, egy bio vegán gazdaság vezetője beszél a vegán életmód mezőgazdaságra gyakorolt pozitív hatásairól.

A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette: http://boldogvegan.blogspot.com/

A teljes félórás dokumentumfilmet, és a magyar szöveget egyben itt találhatod.